Jánoska Rita

Jánoska Rita

ánoska Rita A StartUP! Magazin azoknak, akiknek van már startupjuk, esetleg most vágnak bele, vagy még csak tervezik az indítását.

Rovat: Események

Díjazták az idei év kiemelkedő impact vállalkozóit

Díjazták az idei év kiemelkedő impact vállalkozóit
#ENSZ #Fenntartható Fejlődési Célok
Izgalmas programokkal, és egy Gálával zárta az évet a Future Forum Week, ahol díjazták az idei év kiemelkedő impact vállalkozóit. facebook twitter linkedin

A Future Forum Gála eseményével zárult az idén már második alkalommal megrendezett Future Forum Week, ami a Tech In The City, és a Startup Grind Budapest szervezésében valósult meg. A mostani eseménysorozat három helyszínen is várta az érdeklődő, és újdonságokra nyitott közönséget. A nemzetközi Future Port Youth jövő konferenciával startolt el az egy hetes tematikus hét, aminek helyszíne a Dean’s Home Budapest volt. Az újonnan megnyílt Hungarian Innovation Hub pedig egy izgalmas VR programnak adott otthont, ahol Jenei Ágnes VR Tréner vezetésével a látogatók megismerkedhettek a technológia céges és üzleti felhasználásával. Az eseménysorozat záró rendezvénye a Future Forum Gála, az impozáns Academia Offices-ban került megrendezésre. 

Egy új programelem is debütált a november 17-i záró eseményen. A Future Bits egy izgalmas, és informatív  előadás formátum, ahol egy-egy trend, iparág, vagy szakterület kerül a reflektorfénybe. A Future Bits keretében a Gartner, az Atlas, Rise!, és a Jövő Mobilitása Szövetség előadásait hallgathatták meg a meghívott vendégek, valamint az este folyamán a World Summit Awards Hungary idei jelöltjei is bemutatásra kerültek. A World Summit Awards, évről évre keresi azokat a hazai környezeti-, fenntarthatósági-, és társadalmi vállalkozásokat, akik a legnagyobb hatást tudták kifejteni az ENSZ által lefektetett Fenntartható Fejlődési Célok, azaz SDG-k megvalósítása, és elérése kapcsán. Az eseményen 7 kategóriában hirdettek győztest, amivel 9 social impact vállalkozó számára nyílik meg a lehetőség, hogy Magyarországot képviselje a nemzetközi megmérettetésen.

A cél, hogy az idei WSA kategória győzteseit, az AIP Clinic, a Beeco, a Celo, az Insert, az Ökodome, a Sharee, TisztaTiszaTérkép, a Tourmix, és a Voovo megoldásait, és történetét minél többen megismerjék.

A közel két évtizedes múltra visszatekintő nemzetközi World Summit Awards hazai lebonyolításáért, és kommunikációjáért immár harmadik éve a Tech In The City, és a Startup Grind Budapest csapata felel. A World Summit Awards (WSA) 2003-as indulása óta azon dolgozik, hogy olyan digitális megoldásoknak adjon nagyobb nyilvánosságot, és bemutatkozási felületet, amik jobbá teszik a világot. A WSA a social impact vállalkozások, és társadalmi innovátorok legnagyobb globális hálózatává nőtte ki magát, így segítve az ENSZ munkáját, hogy a kitűzött Fenntartható Fejlődési Célok, az úgynevezett SDG-k teljesüljenek. A több mint 180 ország részvételével megrendezésre kerülő verseny a legrégebben futó ilyen kezdeményezés.

Olvasd el ezt is!

Novemberben rendezik meg az első MeOut Summitot

#MeOut Group #MeOut Summit #MeOut Summit 2026 #BizHack AI Marketing Hackathon #BizHack AI Marketing Hackathon 2026
A MeOut Group eseményének célja, hogy összehozza a közép-kelet-európai startup- és innovációs ökoszisztéma alapítóit, VC-befektetőit, vállalati innovátorokat és döntéshozókat. A társrendezvényként futó BizHack AI Marketing Hackathonon továbbá nemzetközi csapatok fognak keresni valódi marketingproblémákra AI-megoldásokat.

Építs hidat a vállalkozásod és a brit startuppiac között a HBBA üzleti eseményén!

#Tőkeportál #HBBA #HBBA Global #HBBA Budapest Business Trip #HBBA Budapest Business Trip 2026 #Elektro-Kamleithner
A HBBA Budapest Business Trip célja, hogy összehozza a magyar és az egyesült királyságbeli befektetési- és startupökoszisztémákat, platformot teremtve a kapcsolatépítésre és a növekedési potenciál kiaknázására az ambiciózus alapítók, vállalatok, befektetők és üzleti vezetők között. Az esemény időpontja: október 14.

Ha építőipari, logisztikai vagy villamossági startupod van, ezt az eseményt ne hagyd ki!

#építőipar #logisztika #HAD Group #villamosság #Building Future
A HAD Group által szeptember 24-én szervezett Building Future konferencia remek lehetőséget teremt arra a startupok és innovátorok számára, hogy megismerkedjenek lehetséges új ügyfelekkel, együttműködő partnerekkel, és kötetlenül beszélgethessenek az iparáguk meghatározó szereplőivel.