„Nem az volt a célunk, hogy csak egy újabb konferenciát szervezzünk, (...) hanem hogy egy olyan platformot építsünk, ahol az alapítók, befektetők és innovátorok nem csupán azért gyűlnek össze, hogy találkozzanak, hanem hogy valódi lehetőségeket teremtsenek. (...) Budapest pedig készen áll arra, hogy elfoglalja helyét az európai innovációs térképen.”
Így mutatja be a 2013-ban alapított és nemzetközi innovációs ökoszisztémát építő MeOut Group a legújabb kezdeményezését, a november 25-26-án a budapesti Akvárium Klubban első alkalommal megrendezendő MeOut Summitot.
Az esemény célja, hogy összehozza a közép-kelet-európai startup- és innovációs ökoszisztéma alapítóit, VC-befektetőit, vállalati innovátorokat és döntéshozókat annak érdekében, hogy a szereplők ötleteket cseréljenek, partnerségeket alakítsanak ki, és egyúttal hozzájáruljanak egy erősebb, versenyképesebb Európa felépítéséhez.
Az első MeOut Summit egyúttal rengeteg érdekes témát is feldolgoz különböző formátumokban: keynote-ok, workshopok, breakout sessionök és strukturált networking lehetőségek fogják váltani egymást.
A fókuszban a deep tech, a korai fázisú befektetések, a közép-kelet-európai startup hubok skálázása, a körforgásos gazdaság, valamint a nemzetközi, elosztott csapatok építése fognak állni.
A két nap alatt több mint 50 meghívott előadó fog beszélni – a teljesség igénye nélkül – olyan konkrét témákban, mint hogy:
- milyen tényezők segítik napjainkban a magyar startup-ökoszisztémát,
- milyen állapotban van jelenleg a közép-kelet-európai ökoszisztéma, és milyen lehetőségek állnak előtte,
- a NATO-nak miért pont most van szüksége startupokra,
- miért van még mindig kevés női alapító Közép-Kelet-Európában,
- hogyan alakítja az AI a termékfejlesztést és a terméknövekedést,
- vagy hogyan tudják a startupok növekedésre használni a PR- és médiaszektort.
Mindezek mellett a két nap során rengeteg sikeres régióbeli startup és scaleup fogja megosztani a közönséggel a vállalkozásépítés során szerzett tapasztalatait: olyan nevekkel találkozhatsz, mint Somlai-Fischer Ádám (Prezi), Kádár Tamás (SEON), Kecsmár Zsuzsa (Antavo) vagy Andrea Basilova (Sensoneo). Továbbá a MeOut Summit fog otthont adni a Central European Startup Awards döntőjének is, amely 13 közép-kelet-európai országból érkező alapítókat, VC-befektetőket és ökoszisztéma-építőket hoz össze.
Nemzetközi csapatok keresnek működő AI-megoldásokat valódi marketingproblémákra
A MeOut Group a Summit előfutáraként és azzal párhuzamosan fogja megrendezni az ún. BizHack AI Marketing Hackathont is.
A november 24-26. között tartandó hackaton alatt hét közép-kelet-európai országból származó kkv-alapítók, cégvezetők, marketingesek és fejlesztők fognak összesen tíz nemzetközi csapatban azon dolgozni, hogy egy problémából működő no-code vagy low-code AI-megoldást építsenek.
A résztvevők nem egyszerűen új eszközöket próbálnak ki: azt gyakorolják, hogyan lehet felismerni egy automatizálható vagy újragondolható üzleti folyamatot, kiválasztani hozzá a megfelelő technológiát, gyorsan tesztelni, majd működő rendszerré alakítani. Ebben mentorok fogják segíteni őket, az eszközválasztástól és prompt engineeringtől kezdve, egészen az üzleti megvalósíthatóságig.
A BizHack AI Marketing Hackathon döntőjének a MeOut Summit fog színpadot biztosítani november 26-a délután.
Bővebb információkért és a jegyvételi lehetőségekért a MeOut Summiton kattints az esemény honlapjára. Ha pedig a BizHack AI Marketing Hackathon is felkeltette az érdeklődésed, akkor a hackaton külön jelentkezési és regisztrációs formját is megtalálod ide kattintva.
NYITÓKÉP: A MeOut Group második alkalommal megrendezett Budapest Connect eseménye 2026 szeptemberében. Forrás: MeOut Group / LinkedIn