Jánoska Rita

Jánoska Rita

ánoska Rita A StartUP! Magazin azoknak, akiknek van már startupjuk, esetleg most vágnak bele, vagy még csak tervezik az indítását.

Rovat: Programok, lehetőségek

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő
#MBH Fintechlab #StartITup Győr #Opten Informatika #Védelmi Innovációs Kutatóintézet
Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet. Újdonság, az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban. facebook twitter linkedin

Őrült nyereményeső vár az Ideathon 5.0 résztvevőire, a teljesség igénye nélkül: részvétel a Sarajevo Tech Startup Summiton teljes ellátással, tagság Balogh Petya új tőzsdei cégében, a STRT Akadémián, mentoráció vállalkozókkal, belépőjegyek üzleti fesztiválokra. A nyár első hétvégéjén az intenzív, háromnapos közösségi gondolkodáson a megoldandó probléma beazonosításán, értelmezésén és az erre megoldást jelentő ötletek kifejlesztésén dolgozhatnak a csapatok a tervezői gondolkodás (design thinking módszertan) segítségével. A háromnapos esemény szakmai vezetői Kószó Kamill és Gurály Sára lesz Meet business design ügynökségtől.

“Az elmúlt néhány évtizedben az életmódunk drasztikusan megváltozott. A világunk gyorsan és váratlanul alakult át, amelyekre mi új ötletekkel és gyakorlatokkal próbálunk válaszolni. Az új trendek és technológiák megjelenésével folyamatosan változik az is, ahogy élünk, dolgozunk és szórakozunk. Az új technológiák újraértelmezték, hogy hogyan kommunikálunk, gondolkodunk, vásárolunk, mit hogyan csinálunk, ami pedig a nap végén meghatározza hogy kik vagyunk és ki az akivé válni szeretnénk egyénenként és társadalomként. Ha a jövőbe tekintünk, láthatjuk hogy ezek a változások nem lassulnak, ezért nem csak érdekes, de fontos is megértenünk és gondolkodnunk azon, hogy mit tartogat a jövő az emberek, vállalkozások és teljes iparágak számára.” - mondta el Molnár Pál az Ideathon ötletverseny társalapítója a fő témakörrel (jövő) kapcsolatos kérdésre.

Ezek az őrült  változásokat folyamatosan érzi minden piaci jelenlévő, iparágtól függetlenül, gondoljunk csak a napjainkat legnagyobb izgalomban tartó és a legtöbb kérdést felvető mesterséges intelligenciára. Az Ideathon 5.0 öt dedikált altémája közül természetesen az egyik a mesterséges intelligencia, továbbá pénzügyi kihívások a jövőben, a urbanizáció következményei - városi közlekedés kihívásai,az E-Mobilitás, és a fenntarthatóság.

Az Ideathon 5.0-ra meglévő csapattal és egyénileg is lehet jelentkezni, hiszen a rendezvény első napján kerülnek kialakításra a csapatok, amelyek egész hétvégén együtt fognak dolgozni a nekik dedikált ötleten. A hétvége a június 4-én tartandó Demo Day-el zárul, ahol a csapatok szakmai zsűri előtt prezentálják a hétvégi munkájukat.  A Demo Day egy publikus esemény, ahova a szervezők várják az téma iránt érdeklődőket.

A verseny az Ideathon Kft. és a StartITup Győr  közös szervezésében valósul meg. Az esemény főtámogatói: a MBH Fintechlab, Védelmi Innovációs Kutatóintézet, Opten Informatikai Kft., Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Az esemény kiemelt partnere: MeOut Group

Bővebb információ és jelentkezés: https://jegyek.ideathon.me/

Jelentkezési határidő: 2023. június 02.

Olvasd el ezt is!

Ha érdekel az űr és a technológia, akkor a NASA Space Apps Challenge hackatont neked találták ki

#NASA #NASA Space Apps Challenge #NASA Space Apps Challenge 2026 #űrtechnológia #space tech #Civitta Hungary
A több száz helyszínen párhuzamosan megrendezett, 48 órás hibrid verseny célja, hogy az űrkutatás iránt érdeklődők – technológiai előképzettségtől függetlenül – olyan problémákra keressék a válaszokat, amelyek a Földön és az űrben felmerülhetnek.

Frontier Fellowship néven indít új programot a Startup Hungary

#Startup Hungary #Biás Csongor #Frontier Fellowship
A kezdeményezés azokat a kutatókat és valódi tudással rendelkező műszaki szakértőket célozza, akiknek izgatja a fantáziáját a deep tech vállalkozások világa, de még bizonytalanok abban, hogy érdemes-e ebbe az irányba mozogniuk. A jelentkezési határidő december 7-e, bemutatkozó esemény október 20-án.

Új nagyvállalat-startup program indul Magyarországon

#Startup Campus #Gulyás Gergő #iScale Group #Restart Hungary #Nagyvállalati Innovációs & Befektetési Program
A Startup Campus és az iScale közös open innovation programjába kifejezetten a működő termékkel vagy technológiával rendelkező startupok és innovatív kkv jelentkezhetnek, akik az első nagyvállalati együttműködésüket szeretnék behúzni. A kiválasztott pályázók tőkét, felkészítést és pilotlehetőséget is kapnak.